Féléves beszámoló a projekt előrehaladásáról

2014. március 21.

Esélyegyenlőség fejlesztése a Zsigmondy-Széchenyi tagintézményben.

A projekt 2013.09.01-től indult. Legelőször a tantárgyi (matematika, magyar és idegen nyelvi) és szociális jellegű (tanulmányokkal, szabadidő eltöltésével, egészségmagatartással, olvasással, életkörülményekkel kapcsolatos) mérőlapok elkészítésének álltak neki a kollégák. A projektbe bevont 105 halmozottan hátrányos helyzetű tanulóval kapcsolatosan a mentorok fejlesztési tervet készítettek a kitöltött mérőlapok és a személyes tapasztalatok alapján. A mentori foglakozások 2013. novembertől kezdődtek meg, s az óta folyamatosan foglalkoznak a mentorok a diákokkal.

A téli szünet előtt jól sikerült a karácsonnyal kapcsolatos kézműves foglalkozás. A tervbe vett 60 tanuló foglalkoztatása nagyon jól sikerült, szép karácsonyi díszeket készítettek a tanulók.

2014. január közepén 5 végzős tanulónk az EDUCATIO kiállításra utazott osztályfőnökük kíséretében. Hasznos és érdeklődésüket felkeltő továbbtanulási lehetőségeket láttak a rendezvényen.

Az átmenetek kezelését támogató programokon belül 2014. március elején a szakközépiskolai diákoknak kiscsoportos előadásokat szerveztünk az informatika, környezetvédelem, mélyfúrás és a megújuló energia szakterületéből. Megismerkedtek a felsorolt szakokon való technikusi továbbtanulás, illetve a későbbi munkavállalási lehetőségekkel. A szakiskola és munkahely átmenet kezelését támogató program keretében 36 tanulóval látogatást tettünk az AUDI győri gyárában. A tanulók pozitív élményekkel gazdagodtak a látogatás során.